ÁLMODJ NAGYOT, ÉBREDJ NÁLUNK!

Óvodásoknak indított foglalkozást a Barca Academy Hungary

A Barca Academy Hungary elindította az óvodás foglalkozásait. A FC Barcelona hivatalos magyarországi akadémiájának első bemutatóórája Budapest első számú angol nyelvű óvodájában, a Happy Kids nevű intézményben zajlott le. A remek hangulatú első tréningnek hamarosan folytatása következik.

„A jövő bajnokai a ma boldog gyermekei” – hirdeti honlapján a Happy Kids Nemzetközi Óvoda, amely május 9-én, csütörtökön közös programot indított el a Barca Academy Hungaryvel. Az FC Barcelona magyarországi akadémiája – a szlogenhez hasonló elvek mentén – bemutató órákat tart májusban az intézményben a gyermekeknek.

„Ez az együttműködés lehetőséget biztosít a számunkra, hogy megmutassuk, milyen edzésmódszerek alapján dolgozunk az Akadémiánkon. Az óvoda három csoportját ismertethetjük meg a futball alapjaival, azzal a nem titkolt céllal, hogy akinek megtetszik maga a játék, illetve az edzéseink, azt a jövőben Akadémiánk növendékei között köszönthessük” – mondta el Martí Nadal.

A Barca Academy szakmai igazgatója hozzátette, azért is különösen fontosnak tartja ezt a lehetőséget, mert ennek köszönhetően a gyerekek és a szüleik is megismerkedhetnek a labdarúgás világával, már ilyen kicsi korban kialakulhat a szenvedélyük a világ legnépszerűbb sportága és az FC Barcelona iránt, valamint a Barca család tagjai lehetnek.

A foglalkozásokat a Barcelonából delegált spanyol edzők Quique Sanchez, Jordi Amorós, Sergi Badal és Alberto Tavira tartják meg, Martí Nadal szakmai irányításával. Az első alkalom kiválóan sikerült, a gyermekek nagyon élvezték a foglalkozásokat, és mind mosolyogva fejezték be a tréninget.

Az edzésről készült fotók hamarosan megtekinthetőek lesznek a Barca Academy Hungary Facebook-oldalán!