ÁLMODJ NAGYOT, ÉBREDJ NÁLUNK!

Urald a pályát, legyen nálad a labda!

Idén második alkalommal rendezték meg Balatonszárszón a Barca Academy Hungary nyári focitáborát, ahová olyan túljelentkezés volt, hogy már most elkezdődik a szervezés, hogy jövőre több helyszínen is pattogjon a labda. A részletekről és a tábor mindennapjairól Balogh Barna, Akadémiánk vezérigazgatója mesélt.

„A táborba reggel 8 és fél 9 közt érkeznek a játékosok, akiket az edzők és a koordinátorok fogadnak. Majd fél 9-kor már mindenki a saját csoportjában el is kezdi a munkát. A foglalkozást a tízórai étkezés követi, ezt követően fél 11-tól kezdődhet is a második tréning. Ebédelni a városnéző kisvonat (Liliput) szállítja minden nap a gyerekeket, ez is egy különleges, nem mindennapi élmény a számukra. Az ebéd után szabadidős foglalkozások következnek, délután pedig egymás elleni kétkapus mérkőzéseken vesznek részt a fiúk, lányok. A meccsek után, még a nap zárása előtt egy uzsonnás csomagot is kapnak, a tábor 16 órakor zárja a kapuit” – mutatta be a tábor egy napját Balogh Barna, a Barca Academy Hungary vezérigazgatója.

A délelőtt folyamán különböző labdatartásos feladatokat gyakorolnak, más-más céllal. A délutáni foglalkozásokon pedig mindezt élesben, mérkőzésszituációkban is alkalmazhatják, hiszen ekkor már az egymás közti, kétkapus játék kerül a fókuszba.

Urald a pályát, legyen nálad a labda! Így fejezhetjük ki röviden-tömören, egy mondatban a Barca-stílust, amit természetesen a szakemberek sok száz mozzanatra, technikai és játékelemre bontanak le, hogy megtanítsák a fiatalok számára, hogyan kell közösen megvalósítani ezt a játékstílust. Hogyan lehet sok-sok passzal, labda nélküli mozgással, helyezkedéssel a labdabirtoklást a leghatékonyabban megvalósítani” – foglalta össze a vezérigazgató a szakmai irányt.

A táborban hat csoportra osztva dolgozhatnak a gyerekek, mindegyik gárda mellett egy Barca-edzői képzést végzett spanyol vagy magyar szakember áll, akiknek a munkáját Martí Nadal Velasco, a Barca Academy Hungary szakmai igazgatója segíti és több koordinátor is kíséri a tábor mindennapjait. A csoportok neveit egy-egy Barcelona-sztárról nevezték el. A legidősebb korosztály a 2008-as születésűek, a legifjabbak pedig a 2017-esek.

„Nagy öröm számunkra, hogy a tábor képzeletbeli kapujára kitehettük a megtelt táblát. Ugyanakkor ez arra ösztönöz bennünket, hogy már most elkezdjük a szervezését a jövő évi táboroknak, mert nem titok, hogy Balatonszárszó mellett más helyszínekre is szeretnénk eljutni, hogy lehetőséget biztosítunk mindenkinek, aki szeretne legalább egy hétre Barca-címerben focizni” – emelte ki Balogh Barna, aki azt is hozzátette, hogy az itt eltöltött öt nap alatt végig figyelik a játékosokat és a legtehetségesebbek meghívást is kaphatnak a budapesti központok egyikébe.