Soproni és gödöllői sikert láthattak az Aranycsapat legendájának gyermekei
Ismét szintet lépett színvonalban a Kocsis Kupa! A negyedik kiírás az eddigi legnagyobb volumenű selejtezősorozatot követően nagyszerű finálét hozott a Barca és az Aranycsapat legendás csatárának, Kocsis Sándornak a tiszteletére kiírt utánpótlás-labdarúgótornán. A fiúknál az egyben a IV. Barca Academy Hungary Cupra kvalifikációt is jelentő tornát az SC Sopron nyerte meg, a fináléban legyőzve a Juventus Nagyváradot. Az első alkalommal kiírt leánydöntőn pedig a Gödöllői SK bizonyult a legjobbnak.
Újbudán, a Sport11 Rendezvényközpontban, kifogástalan időben, nagy szurkolótábor előtt kezdődött meg 2024. június 2-án, vasárnap a IV. Kocsis Kupa döntője. Az eseményen részt vett az Aranycsapat három legendájának gyermeke, Kocsis Sándor, illetve Buzánszky Jenő fia, valamint Grosics Gyula lánya, Edina. Megtisztelte az eseményt jelenlétével Dunai Antal, olimpiai bajnok magyar labdarúgó, edző is.
A résztvevőknek Buzánszky Jenő sportszerű, sérülésmentes játékot kívánt a megnyitón, Dr. Kovács Barnabás nagykövet, volt barcelonai főkonzul köszönetet mondott az edzőknek és a szülőknek az áldozatos munkájáért, valamint bemutatta a torna történelmét, amely az ő ötleteként indult el a Kocsis90 Emlékév részeként.
Balogh Barna, a Barca Academy Hungary vezérigazgatója kiemelte, a labdarúgás népszerűsítése mellett Kocsis Sándor emlékének őrzése is a torna célja volt amellett, hogy a legkisebb településeknek is lehetőséget biztosítsanak a részvételre. Megemlítette továbbá, először rendezték meg a Kocsis Kupa döntőjét a lányoknak is, akik ötcsapatos finálén vehettek részt.
A fiúk pedig nyolc együttessel, két négyes csoportban vágtak neki a küzdelmeknek. A végül győztes SC Sopron napja kissé zökkenősen indult, egy szoros győzelmet és egy döntetlent követően azonban a csoport utolsó meccsén és az elődöntőben is simán nyert. A leghűségesebb város csapata a fináléban egy másik selejtező győztesével, a Juventus Nagyváraddal csapott össze, amellyel a csoportban még döntetlent játszott, ezúttal viszont nyerni tudott. A harmadik helyet az FC Ajka érte el, amely a bronzmeccsen a tavalyi győztes Újbudát múlta felül.
A leányok ötcsapatos körtornán vettek részt, melynek végén a Gödöllői SK játékosai kaptak aranyérmet a nyakukba – százszázalékos, hibátlan teljesítményt követően. A második helyen az UTE, a harmadikon pedig a BVSC végzett.
Folytatás az SC Sopron számára lesz még az idén, hiszen a korábbi NB I-es játékos, Odrobéna Péter együttese készülhet a IV. Barca Academy Hungary Cup nemzetközi tornára, amelyet a házigazda augusztus 27-28-án szervez meg Csepelen, a THSE-Szabadkikőtő sportkomplexumban. A többi csapat számára pedig jövőre nyílik meg ismét a lehetőség – mind a részvételre, mind arra, hogy ismét felidézze Kocsis Sándor, az FC Barcelona legendás csatárának karrier- és életútját.
IV. KOCSIS KUPA, EREDMÉNYEK, DÍJAZOTTAK
FIÚK
A-csoport
Újbuda – Megyaszó 5–0
Ózd – Ajka 0–3
Újbuda – Ózd 9–0
Megyaszó – Ajka 0–8
Újbuda – Ajka 0–2
Megyaszó – Ózd 5–0
B-csoport
Fehérgyarmat – Sopron 0–1
Szentlőrinc – Nagyvárad 0–2
Fehérgyarmat – Szentlőrinc 2–1
Sopron – Nagyvárad 2–2
Fehérgyarmat – Nagyvárad 1–1
Sopron – Szentlőrinc 6–0
Alsóág
Megyaszó – Szentlőrinc 0–1
Ózd – Fehérgyarmat 0–6
Elődöntő
Ajka – Nagyvárad 1–2
Újbuda – Sopron 1–5
7. helyért
Megyaszó – Ózd 5–0
5. helyért
Szentlőrinc – Fehérgyarmat 2–1
Bronzmeccs
Újbuda – Ajka 2–4
Döntő
Sopron – Juventus Nagyvárad 2–1
Különdíjasok
Fair play-díjas csapat: Megyaszó
Legjobb kapus: Lovász Lukasz (Juventus Nagyvárad)
Gólkirály: Fehér Zétény (SC Sopron)
Legjobb játékos: Gőgös Bence (FC Ajka)
LEÁNYOK
Barca – Gödöllő 1–4
UTE – BVSC 3–0
Nábrád – Barca 0–6
Gödöllő – UTE 3–2
BVSC – Nábrád 5–0
Barca – UTE 0–2
Gödöllő – BVSC 2–1
Nábrád – UTE 0–8
Barca – BVSC 1–2
Nábrád – Gödöllő 0–3
Végeredmény:
1. Gödöllő
2. UTE
3. BVSC
4. Barca Academy Hungary
5. Nábrád
Különdíjasok
Fair play-díjas csapat: Nábrád
Legjobb kapus: Miklós Anna (UTE)
Gólkirály: Bohák Zenina (Gödöllöi SK)
Legjobb játékos: Szécsi Szabrina (Barca Academy Hungary)