ÁLMODJ NAGYOT, ÉBREDJ NÁLUNK!

Nagy László: „Mindenki örülne neki, hogyha sok magyar Messink lenne!”

Az I. Barca Academy Hungary Cup díszvendége Nagy László, korábbi klasszis kézilabdázó volt. A Magyar Kézilabda Szövetség jelenlegi alelnöke az fcbacademy.hu rendelkezésére állt a tornán, és elmondta, szívesen támogatja az FC Barcelona magyarországi akadémiáját, valamint reméli, hamarosan felfedezik a „magyar Messit” is. 

Első alkalommal rendezte meg az FC Barcelona magyarországi akadémiája a Barca Academy Hungary Cupot. Az eseményen – melyről bővebben ebben a cikkünkben számoltunk be – négy korosztályban (U8, U9, U10, U11) a hazai elitakadémiák képviselői (többek között az UTE, az FTC vagy éppen a Vasas) mellett a DAC is részt vett, és több száz gyermek sportolt. A torna már az első alkalommal is nemzetközi volt, de a szervezők a következő évekre a Barcelona, testvérakadémiák és további spanyol csapatok meghívását is tervezik. 

A rendezvény díszvendége Nagy László volt. A Barcelona korábbi, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes kézilabdázója elmondta, bízik benne, hogy hamarosan felfedezik a „magyar Messit is”, ezért örömmel támogat minden olyan kezdeményezést, mint az immár két éve Magyarországon tevékenykedő Barca Academy Hungary, amely természetesen a sportmúltja miatt különösen is közel áll a szívéhez. 
 
 „Nagyon jó szívvel tekintek erre a kezdeményezésre – kezdte Nagy László. – Miután 12 évet töltöttem el kint Barcelonában, viselhettem a Barca mezét, mindig nagyon jó emlékek illetve gondolatok jönnek elő belőlem, ha a klubra gondolok. Amikor Rubén Morales (az akadémia szakmai igazgatója – a Szerk.) megkeresett és meghívott, nagyon nagy örömmel mondtam igent.”

Nagy László elmondta azt is, mit kíván azoknak a növendékeknek, akik bár egy másik sportágban, de szintén ennek a klubnak az égisze alatt kezdenek el pallérozódni.

„Kitartást mindenféleképpen, elhivatottságot, és minden játékosnak azt kívánom, hogy legyen olyan játékos mint Lionel Messi. Mindenki örülne neki, hogyha sok magyar Messink lenne! A foci Magyarországon nagyon nagy érdeklődésnek örvend, természetesen a Barca kötelékében lenni meg végképp különleges. Nagyon sok sikert kívánok minden gyereknek!”

Nagy Lászlóval készített interjúnk ebben a videóban is megtekinthető!