– Hogyan telnek a napjaid az akadémián?
– Alapvetően az időm kisebb részét töltöm itt, hiszen délután négy óráig az iskolában tanítok, majd este hétig tartok edzést a Fehér úton. Az U8-as csapatnál, mint vezetőedző, az U13-as kék és az U15-ös piros gárdánál pedig asszisztensedzőként vagyok alkalmazásban. A körülményekkel teljesen elégedett vagyok, kifogástalan minőségű a pálya, kiváló kollégák és gyerekek vesznek körül.
– Mesélj, kérlek egy kicsit magadról! Honnan jött nálad az edzői pálya gondolata?
– A sport mindig is nagyon közel állt hozzám. Jelenleg testnevelő- és technikatanár vagyok egy általános iskolában, a mozgás szeretete azonban gyerekkoromból ered. Kiskamaszként én is – mint minden másik gyerek – imádtam a focit, és akkor rúgtuk a bőrt, amikor csak tudtuk. A hetvenes években az MTK serdülőcsapatában játszottam, számomra ez jelentette a legmagasabb szintet.
– A Barcelonáért akkor kezdtem el rajongani, amikor…
– …Johan Cryuff a Camp Nouba igazolt. A mai napig őt tekintem a történelem legjobb játékosának. Az a csapat, amiben játszott, óriási hatással volt rám. Aztán 2010-es évek tiki-takája – Messivel, Xavival és Iniestával – szintén lenyűgözött, ettől kezdve követem igazán a Barca meccseit. Az utóbbi időben már nemcsak a férfi, hanem a női focit is.
– Nem lehetett könnyű bekerülni a Barca Academy Hungaryhez utánpótlásedzőként!
– Kalandos és hosszú történet, az egyszer biztos. A zuglói iskolában, ahol tanítok, én szervezem az intézményi Bozsik-programokat is. Egy ilyen alkalommal találkoztam az akadémia egyik vezetőjével, aki beajánlott engem a Barcához. Behívtak interjúra, ahol Farkas Balázzsal, az akadémia vezérigazgatójával ültünk le kettesben. A beszélgetés után felajánlották a lehetőséget, így kezdhettem el dolgozni 2019 szeptemberében. A kaland azonban rövid ideig tartott, mert az edzéseket nem tudtam összeegyeztetni az iskolai tanórákkal. A kapcsolat azonban fennmaradt, és idén nyáron úgy éreztem, eljött az idő, amikor újra megpróbálhatom. Martí Nadallal, az akadémia szakmai vezetőjével volt egy egyórás interjúm spanyol és angol nyelven, aminek a vége állásajánlat lett. Így tértem vissza 2022 nyarán az akadémiára.
– Ezek szerint neked a kommunikációban is fontos szereped van.
– Így van! A feleségem mexikói, így folyékonyan beszélem a nyelvet. Természetes, hogy segítek a kapcsolattartásban a játékosok és az edzők között, ami nemcsak az edzésekre, hanem a mérkőzésekre (kapcsolattartás az ellenfél edzőjével, játékvezetővel folytatott megbeszélés) is fokozattan igaz.
– Az érkezés után meg kellett találnod a közös hangot az új kollégákkal és a srácokkal is, ami nyilván egy hosszabb távú folyamat. Mennyire ment ez neked könnyen? Melyek voltak a legnagyobb kihívások az első napokban?
– Egy cseppet sem! Két kollégát leszámítva mindenki új volt a csapatban, de úgy fogadtak, mintha ezer éve ismernénk egymást. Ez vonatkozik a gyerekekre is! Első alkalommal az összes kissrác odajött és köszönt nekem, pacsit adott, ami nagy örömömre szolgált. Azt hiszem, nagyon jó családot építettek ki a Barcánál.
– A Barca Academy Hungary egy viszonylag új projekt, hiszen csupán három éve indult el az akadémiai képzés Magyarországon. Milyen elvárásaid és hosszú távú céljaid voltak, amikor munkába álltál Budapesten?
– A Barcelona az egyik legnépszerűbb klub a világon, Magyarországon sem kell bemutatni senkinek. Az akadémiai rendszer lényege, hogy ugyanazt sajátítsák el a gyerekek, mint otthon, a „szentélyben”. Én ezt a felfogást, metódust, életérzést szerettem volna megismerni, és ebből minél többet átadni a gyerekeknek. Vasárnaponként képzéseket tartanak nekünk, amelyek során útmutatást kapunk Nadaltól konkrét, fejlesztő gyakorlatok tekintetében. Korábban az FTC és MTK ifjúsági csapatainál is edzősködtem, de sehol sem tapasztaltam olyan pontosságot, tempót és jó közeget, mint itt. Más elvárások alapján folyik a munka Barcelonában.
– A szervezeti célokon felül van egyéni jövőképed is?
– A társaktól (különösen Lucas Ferrertől) nagyon sokat tanulok, ettől függetlenül szeretnék megmaradni ezen a szinten, és gyerekekkel foglalkozni. Ez az én terepem, itt érzem magam boldognak. A fő célom, hogy olyan embereket neveljek ki belőlük, akik egyrészt a nagyobb korosztályokban, másrészt az életben is megállják a helyüket. Mindig mondom, hogy nem labdarúgó-, nevelőedző vagyok. Jelenleg egy Grassroot diplomám van, innen szeretnék továbblépni az UEFA-C, majd B licensz irányába.
– A labdarúgó - vagy akkor inkább - nevelőedzők élete nem az a klasszikus „nyolctól-négyig munka”. Az edzések túlnyomórészt a délutáni és az esti órákban vannak, a mérkőzések pedig hétvégén. Elmeséled, hogyan telik egy napod?
– A tanév elején meglehetősen sokat kellett számolgatnom, hogy az iskola összeegyeztethető legyen az akadémiai munkámmal. Általában hajnali ötkor kelek, háromnegyed nyolcra már az iskolában vagyok, ahol délután egyig órát tartok. A suliban minden délután én vezetem az intézményi Bozsik-program edzéseit 4 óráig, majd a Fehér úton öttől egészen este kilencig az akadémiának szentelem az időmet. Nagyon későn érek haza, ezért kevés időm jut a pihenésre is. Néha nem is tudom, hogyan bírom, csak csinálom automatikusan a dolgokat. Hétvégén sincs sok szabadidőm a mérkőzések miatt: hol Bozsik-programra, hol bajnoki mérkőzésre vagyok hivatalos. Szerencse, hogy ezek többnyire Pesten vannak, bár voltam már Komáromban is a csapattal.
– Ilyen napok mellett nem sok idő jut kikapcsolódni, habár neked sem minden a futball körül forog. Hogy tudsz feltöltődni, miből szerzel plusz energiát két edzés között?
– Egyszerű a képlet: nem munkaként fogom fel. Inkább azt mondanám, hogy ez a szabadidőm élvezetes eltöltése. Természetesen én is ember vagyok, néha elfáradok, de a lendület visz tovább, és gyakran feledteti velem ezt az érzést. Plusz motivációt, erőt ad nekem, hogy felhúzhatom a Barca szerelését, hogy a gyerekek csillogó szemmel figyelnek, végzik a gyakorlatokat, és hogy a szülők is elégedettek a munkámmal. Ezért megéri ezt csinálni! Egyébként a foci mellett számomra a kulturális események jelentik a feltöltődést. Gyakran járok a Cervantes Intézetbe zenei alkalmakra és könyvbemutatókra, esténként pedig nagyon szeretek irodalmi műveket olvasni. Ezek a spanyol nyelvtudás fejlesztése miatt is hasznosak a számomra, amit aztán az akadémián tudok kamatoztatni.
– Így van, hiszen a kisebbek közül sokan nem beszélnek még angolul sem, nemhogy spanyolul.
– Kétségtelen, hogy az U8-asok esetében segítek a tolmácsolásban, mivel angolul csak néhány szót értenek, így magyarul sokkal könnyebb velük megértetni a feladatokat. Az U15-ös korosztályban ilyen probléma már nemigen van, ők folyékonyan tudnak kommunikálni az edzőkkel, itt már kevesebb szükség van rám.
– A mérkőzéseken a legfontosabb cél a győzelem, de vannak más elérendő mérföldkövek is. Az egyik ilyen például a gyerekek egyéni képességeinek a fejlesztése, hogy az akadémiai képzés végére el tudjanak igazolni más csapatokhoz, ahol szintén megállják a helyüket, később pedig akár profi labdarúgó válhasson belőlük. Hogy látod, vannak a csapataidban olyan játékosok, akik fényes jövő előtt állnak?
– Mindegyik csapatban vannak tehetséges játékosok, nem is egy. A magyar futball nagy problémája, hogy sajnos 17-18 éves korban valami történik, és sok ígéretes játékos ekkor vész el a süllyesztőben. Az edzőnek is egy plusz motiváció, ha lát egy tehetséges gyereket, akire azt mondja: igen, vele megéri foglalkozni. Bennünk is ott van az, hogy 10-15 év múlva büszkén azt mondhassuk egy profi játékosra: igen, őt én fedeztem fel! A futball az évtizedek során egy iparággá alakult át, és Magyarország ebben nagyon előkelő helyen szerepel. Nálunk az akadémiákon magas szinten, lelkiismeretesen foglalkoznak a gyerekekkel, szakmailag erős képzés folyik, csak a már említett korosztályban történik valami az ifjakkal.
– Beszéltél korábban a motivációról. Egy edzőnek sok kvalitással kell rendelkeznie, az egyik ilyen a megfelelő motiváció elérése a srácoknál, a másik pedig a mindenre kiterjedő figyelem. Van esetleg egyéni technikád, amivel hajtod a srácokat az edzéseken és a mérkőzéseken? Milyen tanácsokkal látod el őket a pályán kívül, beszélve például a megfelelő mennyiségű alvásról vagy a helyes táplálkozásról?
– Természetesen! Az edzésen kívül is sokat beszélgetek a srácokkal, nemcsak a fociról, hanem a praktikákról is, hiszen ez is része a sporttudománynak. Például, hogy mit egyenek meccsek előtt és közben (gyorsan felszívódó szénhidrátot), lehetőleg mikor (közvetlenül mérkőzés előtt ne), miért ne kólát és miért vizet hozzanak meccsre, illetve az alvásidő fontossága is mindig szóba kerül (legalább nyolc óra szükséges a gyermek szervezetének). Mint mondtam, az akadémia (és a sport) célja, hogy emberré nevelje a gyerekeket, így az egymás iránti tiszteletről is gyakran szó esik. Megköveteljük, hogy az edzés előtt és után köszönjenek el az edzőtől és a társaktól, lecseréléskor pedig adjanak egy pacsit az edzőnek és a kispadon ülő játékosoknak. Ezek apró gesztusok, de nagyon jellemformálóak, ettől lesz meg a srácok között a kémia, és ettől fognak még erősebb közösséget, csapatot alkotni. A Barcánál erre sokkal nagyobb hangsúlyt fektetünk, mint bármely más akadémián az országban. A motivációról szólva: vannak kisebb beszédek a mérkőzések előtt, de ezek sem feltétlenül szükségesek. A srácok tudják, hogy a Barca mezét viselni kiváltság, így nincs is szükség plusz motivációra.
– Ha ki kellene emelned egy felejthetetlen pillanatot az akadémiai életből (akár egy meccset, vagy egy jól sikerült edzést), mi lenne az?
– Az első edzés. Számomra teljesen meglepő és egyben megható volt, hogy olyan játékosok jöttek oda hozzám köszönni, pacsizni, akikkel még életemben nem találkoztam. Ez az edzők iránti tiszteletet mutatja. Első edzésen ezt nem vártam volna el, mégis megtörtént. A mérkőzések előtti pillanatokat is kiemelném: a srácok csendben öltöznek, fejben már készülődnek az összecsapásra, és türelemmel várnak az edzőre. Ha az edző belép, akkor ott csak neki van szava, és mindenki hallgatja a taktikai utasításokat. Ugyanakkor jó látni, hogy mindezt nem görcsösen, hanem ösztönösen teszik, és társként kezelik az edzőket. Szerintem ez képzi a legjobb alapot a hosszú távú munkához.
– Meglep, amit mondasz. Sok magyar csapatnál mást tapasztal az ember…
– Így van, ezzel sajnos vagy nem sajnos, nem lehet vitatkozni. A Barcánál még sosem hallottam, hogy szidás jelleggel kiabált volna az edző, itt csak és kizárólag javító szándékkal szólunk a játékosokhoz. Ha arra érdemes, megdicsérjük, ha pedig elront valamit, biztatjuk, és tanácsot adunk neki. Máshol a jót természetesnek veszik, a rosszért pedig szidás jár. Azt hiszem, ebben is többet ad a Barca, mint bármelyik akadémia az országban.
Bartha Kristóf
