Hírek

Három magyar bajnok a nemzetközi torna négy korosztályában

A négy korosztályban megrendezett utánpótlás-labdarúgótornán, a II. Barca Academy Hungary Kupán ezúttal négy különböző csapat végzett első helyen: az Eger SE, a Debreceni Labdarúgó Akadémia, az Illés Akadémia és a Partizan Beograd is kupával, valamint vándorserleggel mehetett haza. A torna egyéni díjazottai között olyan vezetékneveket olvashattunk, amelyek sokaknak ismerősnek hangozhattak, hiszen két korábbi válogatott sportoló kisfia is a legjobbak közé került. 

Verőfényes napsütésben kezdődött meg augusztus 27-én, szombaton Csepelen, a Szabadkikötő-pályán a második alkalommal megrendezett Barca Academy Hungary Kupa, amelyen a külföldi csapatok száma jelentősen növekedett a tavalyihoz képest – köztük az FC Barcelona 2011-es akadémiai együttesével, valamint a Hellas Veronával. 

A jó idő végig elkísérte a tornát, amelynek megnyitóján részt vett Pau Casassa, az FC Barcelona akadémiáinak regionális technikai és módszertani igazgatója, Borbély Lénárd, Csepel polgármestere, valamint Dr. Kovács Barnabás, Magyarország volt barcelonai főkonzulja. A szervezők részéről Farkas Balázs vezérigazgató és Martí Nadal Velasco szakmai igazgató köszöntötte a résztvevőket. 

A több ezer érdeklődőt vonzó esemény szombati napján a csoportmérkőzésekre került sor, vasárnapra pedig minden csapatot visszavártak. Az erőnyerők már a kieséses szakaszra készülhettek, míg a többi csapat vigaszágon javíthatott. 

Utóbbiak közé tartozott a legkisebbek, a 2014-es születésűek között a MOL Fehérvár, amely bár csak harmadik lett szombaton a Gerard Piquéről elnevezett csoportban, vasárnap a döntőig menetelt, ahol a torna egyik legnagyobb meglepetését okozó Eger SE büntetőkkel legyőzte a székesfehérváriakat. Ebben a korosztályban a bronzérmeket az Újpesti TE játékosai vihették haza. 

Az eggyel idősebbeknél, a 2013-asoknál a Debreceni Labdarúgó Akadémia már szombaton is jól szerepelt, majd az elődöntőjét és a finálét is megnyerte. A második a Diósgyőri VTK, a harmadik szintén az UTE lett. A 2012-eseknél megismétlődött a tavalyi döntő, ám ezúttal az Illés Akadémia örülhetett a Vasas Kubala Akadémia elleni meccs végén. A házigazda Barca Academy Hungary ebben a korosztályban volt a legsikeresebb, a bronzmeccsen az UTE-t győzte le. 

A legnagyobb figyelem a legnagyobbakra, azaz a 2011-esekre összpontosult, hiszen ebben a korosztályban indult a legtöbb (12) csapat, és itt szerepelt a Barca Academy Barcelona, a Hellas Verona és a Partizan Beograd is. Nem meglepő módon a szervező csapat anyaegyesülete kapta a legnagyobb figyelmet, a katalán fiatalok azonban „csak” a legjobb nyolcig jutottak, ahol a későbbi győztes Partizan állította meg őket. A belgrádiak a Ferencvárosi Torna Clubbal fináléztak, és büntetőkkel diadalmaskodtak. A bronzmeccsen a DVTK ugyancsak szétlövéssel nyert a Verona ellen. 

A torna végén mind a négy korosztályban három kategóriában (legjobb kapus, gólkirály, legjobb játékos) osztottak ki különdíjakat. A legjobbak közé két ismert korábbi sportoló gyermeke is odakerült. A 2014-es korosztályban a legtöbb találatot a háromszoros NB I-es gólkirály Nikolic Nemanja kisfia, Marko, a MOL Fehérvár játékosa szerezte. A 2012-eseknél a Barca Academy Hungary futballistája, Putics Benett volt a legeredményesebb – édesapját, a 32-szeres kézilabda-válogatott Putics Barnát talán nem sokaknak kell bemutatni. 

A szervezők célja a következő évre is a külföldi csapatok számának növelése, addig is pedig folytatódik az akadémia növekedése, hiszen szeptembertől immár a harmadik edzőbázison, Hűvösvölgyön is várják az új játékosok jelentkezését. További részletek a Barca Academy Hungary Facebook-oldalán, az összes eredmény pedig ide kattintva tekinthető meg!

© 2019 Barca Academy Hungary. All Rights Reserved. | Website: incluDesign.hu

Search