Hírek

Két éve Magyarországon a Barca – nívós tornával ünnepel az Akadémia!

A Barca Academy Hungary június 12-13-án, szombaton és vasárnap hagyományteremtő céllal nemzetközi utánpótlás-labdarúgótornát rendez. A tornán a legjobb magyar utánpótlás-együttesek vesznek részt, az eseményen a Barcelona egyesületéhez köthető hírességek mellett meglepetésvendégek részvételére is számítani lehet.

A Barca Academy Hungary a 2019-es alapításkor azzal a küldetéssel indult el, hogy professzinoális, innovatív, prudens és transzparens szakmai munkájával elősegítse a kelet-közép-európai régió tehetséges futballista gyerekeinek sportbeli fejlődését. A tulajdonosok célja az volt, hogy egy, a világ futballéletét érdemben befolyásoló klub, az FC Barcelona égisze alatt bevált, sikeres, implementálható tehetséggondozó képzést tegyenek elérhetővé.

A nevelőmunka immár két éve zajlik Magyarországon, ennek örömére június 12-13-án, szombaton és vasárnap a klub megrendezi az I. Barca Academy Hungary Kupát. A nemzetközi tornára – melyet a szervezők hagyományteremtő jelleggel évente meg kívánnak rendezni – a legjobb magyar utánpótlás-együttesek U8, U9, U10, U11-es csapatai kaptak meghívást.

A kupát a Kánai úti, valamint a THSE Sportpályán rendezik meg. A résztvevők között a Barca saját együttese mellett ott lesz a DAC, a DVSC, a DVTK, az FTC, a Győri ETO, az Illés Akadémia, a KTE, az Újbuda FC, az UTE, a Vasas és a ZTE is.

– Négy korosztály számára egy rangos nemzetközi tornát szerettünk volna létrehozni, azzal a nem titkolt céllal, hogy a legközelebbi eseményen már vendégül láthatjuk a Barcelona, valamint a testvérakadémiák együtteseit is. A pandémia miatt együtteseink nem tudtak részt venni a Barcelona akadémiáinak szervezett világbajnokságon, ez is közrejátszott abban, hogy életre hívtuk ezt a megmérettetést. Rögtön az induláskor szerettük volna nemzetközivé tenni a kupát, ez a Dunaszerdahely érkezésével meg is valósult. A kiválasztásnál az ország legjobb együtteseit próbáltuk elhozni, ez pedig csaknem teljes mértékben sikerült. Egyetlen olyan csapat volt, a MOL Fehérvár, amely az adott helyzetre hivatkozva idén nem tud részt venni a tornán, de biztos vagyok benne, hogy a következő évben már itt lesz – mondta el a tornával kapcsolatban Farkas Balázs, a Barca Academy Hungary vezérigazgatója.

– Fontosnak tartottuk, hogy ilyen módon is megmutassuk a jelenlétünket Magyarországon. Szeretnénk, hogy minél több emberhez eljusson, mit szeretnénk itt elérni. Az első kupa csak a kiindulópont, hagyományt szeretnénk teremteni belőle, és minden évben megszervezni. Már az első napoktól kezdve láttam, milyen kiváló lehetőségek vannak Magyarországon, mert a többi országgal összehasonlítva sokkal többen szeretik a labdarúgást itt. Nekünk nem az a célunk, hogy rivalizáljunk a többi utánpótlás-nevelő egyesülettel, hanem az, hogy együtt növekedjünk, és visszategyük a magyar labdarúgást az őt megillető helyére. Hiszem, hogy a tudás, amit a Barcelona hoz Magyarországra, segíti ennek a folyamatnak az optimalizálását – tette hozzá Rubén Morales, a Barca Academy Hungary szakmai igazgatója.

Az I. Barca Academy Hungary Kupán a klubhoz köthető hírességek mellett meglepetésvendégek is részt vesznek, róluk az akadémia a következő napokban számol be hivatalos felületeiken.

© 2019 Barca Academy Hungary. All Rights Reserved. | Website: incluDesign.hu

Search