Hírek

Barca Akadémia nyílik Budapesten

Barca Akadémia nyílik Budapesten Barca Akadémia nyílik Budapesten

Tegnap az MTI (Magyar Távirati Iroda) tudósítása alapján került Akadémiánk megnyitása a fő hírek közé.

Futballakadémiát indít Budapesten az FC Barcelona: a világ egyik legnagyobb klubjának felügyeletével működő egyesületnél a 4 és 14 éves kor közötti gyerekeket képzik majd egész évben.

Farkas Balázs, a Barca Academy Hungary vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, a megállapodást – melyet múlt hétfőn Pau Vilanova, az FC Barcelona elnökségi tagja jelentett be a Kocsis Sándor születésének 90. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a katalán fővárosban – négyéves előkészítő munka előzte meg.

„A magyar futballnak komoly hagyománya van, és a Barca filozófiája, játékstílusa illeszthető a legjobban ebbe a közegbe. Kubala, Kocsics és Czibor révén a magyarok a szívükben vannak, nagyon örültek neki, hogy Közép-Európában elindíthatnak egy ilyen akadémiát, értéket teremthetnek” – mondta a korábbi válogatott futballista a tárgyalássorozatról.

A megállapodás értelmében a budapesti akadémia az FC Barcelonától érkező szakmai igazgató irányításával fog működni, csak olyan edzők dolgozhatnak majd a klubnál, akik elsajátították a katalán utánpótlásképzés edzésmódszereit, és csakis ezek mentén végezhetik a munkájukat a magyar fővárosban is.

Hasonló akadémiák szerte a világon működnek az FC Barcelona felügyeletével, Európában Varsó, Moszkva és Isztambul után Budapest lesz a negyedik a sorban.

Az akadémia – melynek a tervek szerint egy pesti és egy budai bázisa is lesz – tavasszal és nyáron várja majd a futballozni szerető jelentkezőket, akiket felvételin válogatnak ki. A válogatókon – melyek részleteiről az akadémia honlapján (fcbacademy.hu) lehet tájékozódni – kiemelt szerepet kapnak a Barca-stílushoz elengedhetetlen erények, azaz például a labdafókusz, a dinamizmus, vagy az önállóság.

A legjobbak akár később az FC Barcelona kötelékhez is csatlakozhatnak, ugyanis a kiemelkedő játékosokra a katalánoknak előválasztási joguk van.

Megjelenések:

Nemzeti Sport - Barca Akadémia nyílik Budapesten

Magyar Hírlap

index.hu

origo.hu

csakfoci.hu

hungarytoday.hu

© 2019 Barca Academy Hungary. All Rights Reserved. | Website: incluDesign.hu

Search