Hírek

A Barca Academy Hungary kiemelten fontosnak tartja, hogy a magyar labdarúgás utánpótlásbázisát az akadémiánkról kikerülő fiatalokkal bővíteni tudja. Nagy örömünkre szolgál hogy a 2005-ös csapatunkból két játékosunk is nagy hagyományokkal bíró egyesületeknél folytatják pályafutásukat.

Ahogy haladunk előre a felkészülési mérkőzéseket illetően, egyre jobban megérkeznek a fiataljaink a 2021-es évre. A szakmai stábunk mindig egyre több pozitív elemet tud kiemelni a csapataink játékából. Rubén Morales, szakmai igazgatónk is folyamatosan segíti az edzőink és labdarúgóink munkáját. Nemsokára számos új szolgáltatással bővítjük az akadémiánkat, ezáltal is a gyerekek fejlődését szolgálva. 

Hétköznap és hétévégén is számos mérkőzést játszottak le labdarúgóink. Még számos szituációban meglátszik az év eleji forma, de ez az idő előrahaladtával szépen javulni fog. A szakmai stáb összességében elégedett és úgy gondolják, hogy mérkőzésről-mérkőzésre javul a gyerekek formája és látszik, hogy téli szünetben sem hanyagolták el magukat.

Elkezdődött a felkészülési mérkőzések időszaka és ez azt jelentette, hogy az elmúlt hétévége a srácoknak nagyon mozgalmasan telt. Ez az időszak arról szól, hogy ismét formába lendüljenek a fiatalok és a szezont a lehető legjobb formában tudják folytatni.

És ismételten egy pénteki naphoz érkeztünk. Holnap jön a hétvége, jönnek a mérkőzések. Ugye mindenki várja már… Reméljük azért mindenki igyekszik odafigyelni az edzések/mérkőzések utáni megfelelő regenerálódásra.

Ez a hétvége is sok gólt hozott és elég mozgalmasan telt a gyerekek számára, akik átszellemülve, a negatív eseményeket maguk mögött hagyva a hétvégén is élvezhették a sportolás örömeit. A járványügyi intézkedések miatt minden mérkőzésünk zártkapus esemény volt. Folyamatosan igyekszünk a lehető legtöbb mindent megtenni annak érdekében, hogy a nálunk sportoló gyerekek egészségük szempontjából is a legnagyobb biztosnágban legyenek.

Kedves Barça család!

 

 Szeretnénk titeket informálni arról, hogy péntektől (2020.10.23.) kötelező a maszkviselés a szabadtéri sportrendezvényeken is a 464/2020 (X.22) Kormányrendelet értelmében. Mindez érinti a mi rendezvényeinket, mérkőzéseinket is. Számunkra idáig is nagyon fontos volt, hogy az előírásokat betartsuk és a legnagyobb figyelemmel legyünk egymásra, egymás egészségére.

IGAZGATÓNK, FARKAS BALÁZS GONDOLATAI AZ ELMÚLT HETEKRŐL

Rakitić „Könnyebb szembenézni a fogsággal egy mosollyal az arcunkon”

1. oldal / 3
© 2019 Barca Academy Hungary. All Rights Reserved. | Weboldal: incluDesign.hu

Search