Balatonszárszói nyári tábor

Barca Academy - Balatonszárszói nyári tábor

A 2023-as hatalmas siker után a Barca Academy Hungary 2024-ben is ellátogat a Balaton partjára! Az előző nyári túljelentkezés után idén már két turnusban indítjuk el balatonszárszói táborunkat. Biztosítsd be minél hamarabb a helyed, jelentkezz most!

Táborainkba várjuk a labdarúgást szerető, 2008 és 2018 között született fiúk és lányok jelentkezését. A résztvevők részesei lehetnek az FC Barcelona-érzésnek, megismerhetik, milyen metodikával oktatják kortársaikat a katalán városban, valamint Budapesten, a világ minden táján ismert klub hivatalos akadémiáján. 

Az edzéseket a gránátvörös-kék együttes által kijelölt spanyol szakmai igazgató és az FC Barcelona kötelező edzőképzését elvégzett, minősített spanyol és magyar edzők a gyermekek korának és készségeinek megfelelően tervezik meg és vezetik le. Olyan technikai és taktikai elemekkel ismerkedhetnek meg a gyermekek egyéni és csoportos foglalkozások során, melyek megfelelnek a katalán klub módszertanának.

Húzd magadra a Barca mezét, gyere és próbáld ki magad nálunk – legyél Te a következő, aki eljut az FC Barcelona híres akadémiájára!

Időpontok:

I. Turnus: 2024.06.24–28-ig.

II. Turnus: 2024.07.29–08.02-ig.

Helyszín: 8624 Balatonszárszó, Szóládi út (Balatonszárszói focipálya)
Részvételi díj: 148.500,- Ft. / fő / turnus

Akik 2023-ban jelentkeznek, azoknak az első részlet befizetésével már lehetőségük van a helyüket biztosítani a táborban.
1. részlet: 74.250 Ft – 2023.12.31-ig
2. részlet: 74.250 Ft – 2024.03.15-ig

Mit tartalmaz a tábor díja?

  • Ötnapos intenzív edzőtábor a Barca Academy Hungary edzőinek irányításával

  • 8–16 óra között egész napos helyszíni program, napi két edzéssel

  • Egy eredeti Nike Barca Academy-felszereléscsomagot, amely tartalmaz 2 db. Nike-Barca Academy edzőmezt, 2db. Nike-Barca Academy rövidnadrágot, 2db. Nike sportszárat, 1 db Nike hátizsákot

  • Napi háromszori étkezést: tízórai, ebéd, uzsonna
  • Névre szóló oklevelet

  • Tolmácsolást
  • Egyéb kiegészítő foglalkozásokat

A tábor nem „ottalvós”, szállást nem áll módunkban biztosítani

REGISZTRÁCIÓS SZABÁLYZAT ÉS A JELENTKEZÉS MENETE

A jelentkezési űrlap kitöltésével és beküldésével lehetőség nyílik a regisztrációra a Barca Academy Hungary által szervezett nyári táborra. A regisztrációval gyermeked jogosult lesz részt venni a Barca Academy Hungary balatonszárszói táborában.

A nyári táborra jelentkezőknek a regisztrációt követően legkésőbb 3 munkanapon belül be kell befizetniük a tábor díjának teljes összegét. A regisztrációs szabályzat elolvasása és elfogadása után honlapunkon küldd be a jelentkezési lapot a JELENTKEZEM gomb megnyomásával. A jelentkezést követően kapsz egy visszaigazoló e-mailt a regisztráció visszaigazolásáról. Az adatfeldolgozás után stábunk értesítő e-mailt küld a jelentkező részére a további tudnivalókról.

Turnusonként 80 gyermek számára tudunk részvételt biztosítani. A Barca Academy Hungary fenntartja a jogot arra, hogy a tábort minimum 20 fő jelentkezése esetén indítsa el. Amennyiben a rendezvény a minimális létszámkorlát miatt nem valósul meg, a részvételi díj visszajár.

A táborral kapcsolatos tájékoztató e-mail kiküldésére a kezdés előtti héten kerül sor.

Elérhetőségeink

Infovonal: +36-1-365-3179

E-mail: rendezveny@fcbacademy.hu

Application

Parent/guardian’s information

Kérjük, adja meg gyermeke nevét!

Kérjük, adja meg gyermeke keresztnevét!

Please let us know your email address.

Telefonszám

Invalid Input

Kérjük, adja meg a körzetszámot!

Kérjük írja be a telefonszámát!

Address

Kérjük, adja meg az irányítószámát!

Kérjük, adja meg az irányítószámát!

Kérjük, adja meg az irányítószámát!


Child’s information

Kérjük, adja meg gyermeke nevét!

Kérjük, adja meg gyermeke keresztnevét!

Gyermek neme:

Kérjük, válasszon!

Date of birth

.. Invalid Input

Kérjük, adja meg gyermeke születési helyét!

Kérjük, adja meg gyermeke születési helyét!

Was / is currently the child a signed footballer?

Kérjük, válasszon!

Please let us know your message.

Melyik turnusra szeretne jelentkezni. 

kötelező mező

Hibás mező

© 2019 Barca Academy Hungary. All Rights Reserved. | Website: incluDesign.hu

Search