Negyedszer emlékeznek tornasorozattal a Barca legendás magyar csatárára, Kocsis Sándorra

Tizenhárom csapat, nyolc fiú és öt leányegyüttes, egy cél: megnyerni a Kocsis Kupát. A Barca Academy Hungary és a Barca Academy Hungary Alapítvány negyedik alkalommal hirdette meg a katalán együttes legendás magyar csatárára emlékező sportrendezvényét, először lehetőséget adva a leányoknak is a megmérettetésre. A fiúknál a kupa elhódítása egyben kvalifikációt is jelent, hiszen a győztes […]
Óvodásoknak indított foglalkozást a Barca Academy Hungary

Óvodásoknak indított foglalkozást a Barca Academy Hungary A Barca Academy Hungary elindította az óvodás foglalkozásait. A FC Barcelona hivatalos magyarországi akadémiájának első bemutatóórája Budapest első számú angol nyelvű óvodájában, a Happy Kids nevű intézményben zajlott le. A remek hangulatú első tréningnek hamarosan folytatása következik. „A jövő bajnokai a ma boldog gyermekei” – hirdeti honlapján a Happy […]
Nagyváradi győzelem a IV. Kocsis Kupa első selejtezőjén

Nagyváradi győzelem a IV. Kocsis Kupa első selejtezőjén 2024-ben is folytatódik a Kocsis Kupa, amelyet immár negyedik alkalommal indítottak útjára a szervezők. Az első selejtezőn, Fehérgyarmaton a Juventus Nagyvárad bizonyult a legjobbnak, amely ezzel kvalifikálta magát a Kocsis Kupa június eleji, budapesti döntőjére. Április 27-én, szombaton rendezték meg a IV. Kocsis Kupa első selejtezőjét, melynek a […]
Egymás után harmadszor: a világ legjobb nyolc csapata között 2012-eseink!

Egymás után harmadszor: a világ legjobb nyolc csapata között 2012-eseink! 2022 és 2023 után 2024-ben is a legjobb nyolc közé jutott a Barca Academy World Cupon a 2012-es születésűekből álló csapatunk! A világbajnokság második napján három együttesünk is biztosította a továbbjutását, ketten százszázalékos teljesítménnyel mentek tovább, közülük pedig az U12 Blau be is jutott a […]
Parádés első nappal indítottuk a világbajnokságot!

Parádés első nappal indítottuk a világbajnokságot! Nehezen lehetett volna elképzelni jobb rajtot a 2024-es Barca Academy World Cup első napjára. A mieink összesen 13 mérkőzésen léptek pályára, ezek közül tízen győztesen hagyták el a pályát. Mindezt egy színvonalas nyitóünnepség előzte meg, a nap végén pedig elmondhattuk, bizakodóan nézhetünk a következő napokra – összefoglaló. Vasárnap két […]
Hat magyar csapat utazik a Barca világbajnokságára

Hat magyar csapat utazik a Barca világbajnokságára Az FC Barcelona hivatalos magyarországi akadémiája immár harmadik alkalommal vehet részt a Barca Academy World Cupon. A világbajnokságon ezúttal hat magyar együttes képviselteti magát, a fiúk között a 2010-es és a 2012-es korosztály két-két, a 2014-es egy csapattal. Idén először pedig az Akadémia lányai is utazhatnak a barcelonai […]
Barca-nevelés látogatta meg szerdai edzésünket

Barca-nevelés látogatta meg szerdai edzésünket Edzői képesítése apropóján a Barca Academy Hungary egyik tréningjén járt David Babunski. A labdarúgó NB I-es Mezőkövesd Zsóry észak-macedón válogatott középpályása, az FC Barcelona saját nevelésű játékosa a La Masián töltött éveiről és a futballszerelem kialakulásáról is mesélt nekünk. – Mit adtak az FC Barcelonánál töltött évek, a La […]
Tíz év barcelonai edzősködés után Akadémiánkon a Pro-licences spanyol tréner

Tíz év barcelonai edzősködés után Akadémiánkon a Pro-licences spanyol tréner Nemrégiben újabb spanyol edző csatlakozott a Barca Academy Hungary szakmai stábjához. Enrique Sanchez, avagy Quique tíz évet töltött el edzőként Barcelonában, ahol megszerezte az UEFA Pro-licencet is, mielőtt Budapestre költözött volna. Jelenleg a hidegkúti edzőközpontunk koordinátoraként, valamint a lánycsapat edzőjeként tevékenykedik. Interjúnkban elmeséli szakmai múltját, […]
Magyar csapatkapitányok az FC Barcelonánál

Magyar csapatkapitányok az FC Barcelonánál A Barca elnökével, valamint korábbi és jelenlegi klasszisával is találkozhattak a játékosok. Hét magyar labdarúgó töltött el több mint egy hetet az FC Barcelona edzőközpontjában, ahonnan nemcsak tapasztalatokkal, hanem életre szóló élményekkel tértek haza Budapestre. A Barca által szervezett mérkőzéseken két magyar játékos is csapatkapitányként vezethette együttesét. A tábor eseményeit […]
Hét magyar játékost néznek meg az FC Barcelona szakemberei

Hét magyar játékost néznek meg az FC Barcelona szakemberei A Barca Academy Hungary hét játékosa mutathatja meg magát az FC Barcelona szakembereinek a katalán fővárosban január 20. és 29. között. Borsos Bence, Herczeg Marcell, Kiss Benedek, Nasir Abdelaziz, Tóbiás Ábel, Tóth Géza és Walkó Milán exkluzív edzőtáborban vehetnek részt, ahová a világ minden tájáról érkeznek […]