Véget ért az 2023-as Barca World Cup első napja. Öt csapatunk már 12 mérkőzésen túl van, két együttesünk már három-három találkozót lejátszott, míg a többiek két-két meccset abszolváltak. Bár a nap nem indult túl jól a „Budapest” néven induló mieinknek, az esti zárás szépre sikeredett, 2012-eseink pedig kimondottan sikeresen szerepelnek!
Április 2-án, vasárnap útra kel öt csapatunk Barcelonába. A Barca Academy Hungary második alkalommal vehet részt az FC Barcelona akadémiáinak szervezett világbajnokságon – erről bővebben ide kattintva olvashattok. Most bemutatjuk az öt utazó csapatunkat.
A Barca Academy Hungary, az FC Barcelona hivatalos magyarországi akadémiájának négy játékosa edzőtáborban vehet részt a világszerte híres La Masián. Bálint Áron, Bálint Balázs, Kutak Olivér és Putics Benett február 4. és 13. között a világ minden tájáról érkező gyerekek társaságában bizonyíthat a katalán klub szakemberei előtt. Legyél te a következő – a Barca Academy Hungary ennek jegyében dolgozik a magyar labdarúgás utánpótlásának fejlesztésén.
Te vagy a következő, aki képviseli a magyar labdarúgást!
Másodszor vehet részt világbajnokságon a Barca Academy Hungary, az FC Barcelona hivatalos magyarországi akadémiája. A 2022-es sikereket követően ismét nagy reményekkel, ugyanakkor eredménykényszer nélkül utazik a katalán városba a klub öt csapata, akik három korosztályban mérettetik meg magukat.
Bálint Áron, Bálint Balázs, Kutak Olivér és Putics Benett repülőútja zökkenőmentesen zajlott, a fiúk elfoglalták a szállásukat, majd találkoztak azokkal a játékosokkal és edzőkkel, akikkel a következő napokat töltik együtt.
Alberto Tavira Molinának nem ez az első állomáshelye a nagyvilágban: egy sikeres jordániai projekt után ismerősként érkezett Budapestre, hogy értékes tapasztalatait felhasználva segítsen a Barca Academy Hungary fejlődésében. A szakember fél éve költözött az országba és egyebek mellett megtudtuk tőle, milyen kihívásokkal nézett szembe az első napokban, milyennek ítéli a magyar labdarúgás jelenlegi helyzetét, és természetesen a kedvenc ételeiről is faggattuk.
A legfontosabb, hogy a gyerekek érzéseire tudjunk hatni – vallja filozófiájában Enric Romero, akadémiánk egyik nyáron érkezett edzője. Sorozatunk következő részében a hidegkúti edzőbázist vezető szakembert kérdeztük, aki amerikai tapasztalatait felhasználva próbálja minél magasabb szintre emelni az akadémiai képzést Magyarországon. A beszélgetésből nem maradhatott ki a katari világbajnokság, a magyar labdarúgás jövője, ahogy a külföldiek kedvenc étkének számító gulyásleves sem.
Reggel öttől este kilencig tart egy napja, mégsem fáradt. Három csapatnál dolgozik, mégis mindegyikre van ideje. Sorozatunk mai részében Szórádi Attilával beszélgettünk karrierről, akadémiáról, futballról, és többek között megtudtuk azt is, milyen szerep jutott neki az edzősködés mellett, illetve milyen tanácsokkal látja el a gyerekeket a pályán kívül.